2015. június 15., hétfő

28. rész- A randi

                                                            28. rész

Evés után elmosogattam, közben James átölelte a derekamat.
- Szóval, megyünk randizni?- kérdezte.
- Menjünk. Megérdemelsz még egy esélyt.  De most engedj el, mosogatnom kell.
- Egy pici pusziért.
- James, nem kapsz puszit a randiig. Mikor megyünk?
- Este nyolc?
- Huu, gyorsan össze kell szednem magam- gyorsan végeztem, majd elmentem készülődni, mert majdnem hat óra volt. A hajamat begöndörítettem, kisminkeltem magam, majd kiválasztottam egy fekete-fehér összeállítást egy kék hajpánttal, majd lőttem egy képet, és feltoltam twitterre egy képaláírással: "Igenis, az álmok valóra válnak!" Összepakoltam egy -a szerelésemhez illő- táskába a legfontosabbakat, mint telefon, pénztárca, iratok, zsepi, szájfény, tükör, stb., és mivel lassan ott állt az idő, beleugrottam a kedvenc tornacsukámba (fekete-fehér csillagos Converse) és leszaladtam a lépcsőn. James már lent várt engem egy dobozzal a kedvenc csokimból.
- Azta, de jól nézel ki!- üdnvözölt.
- Te sem panaszkodhatsz- elnevettem magam, majd egy kicsit lehajtottam a fejem, hogy ne látszódjon az, hogy elpirultam. Átadta a csokit, majd a karját nyújtotta, hogy belekaroljak.
-  Menjünk.
- Sziasztok!- köszöntem el a többiektől. Kiléptünk a kellemes nyári estébe.- Hová megyünk?
- Majd meglátod. De előre tudom, hogy imádni fogod. Kinyitotta nekem a kocsiajtót, majd beült a sofőrülésre, és mentünk. Megbíztam benne. Valahogy éreztem, hogy életem legjobb döntése ez a randi. Negyedóra kocsikázás után egy ismerős helyen találtam magam.
- Emlékszel Car? Ez az a hely, ahol először találkoztunk.
- Igen. És ez az a hely, ahová akkor rohantam, amikor... Amikor először megcsókoltál.. Mindenki előtt- könnybe lábadt a szemem.
- Királylány, emeld fel a fejed, mert leesik a koronád- két ujjal állam alá nyúlt, felemelte, maga felé fordított és megcsókolt. Mindent beleadott ebbe a csókba. Minden érzését, minden szemrehányását, amit az időért tett, hogy ennyit kellett rám várjon, minden szerelmét, minden vágyát. Mindenét. És rájöttem, hogy imádom. Nem tudom meghatározni pontosan, hogy mi az a tulajdonság, amivel megfogott, vagy mi amit annyira szeretek rajta. Ez mind-mind leírhatatlan. Élveztem a pillanatot, és egy percig sem haboztam, hogy visszacsókoljam.
- Szeretlek- súgtam bele hosszúra nyúló csókunkba.
- Erre vártam, amióta ismerlek. Én is szeretlek Téged, Caroline- ahogy kimondta.. Valami bizsergő érzés futott végig rajtam.- Egyébként ne hidd, hogy itt vége a meglepetéseknek- kacsintott, majd megfogta a kezem, és a parkba siettünk. Ami ott várt rám, na arra aztán tényleg nem számítottam volna. rózsaszirmokkal végigszórt ösvényen mentünk egy lepedőig, amin egy piknikkosár volt, körberakva fáklyákkal, hogy lássunk. Gyönyörű volt az egész.
- Ez csodálatos!- bámultam, mint aki még sosem látott pikniket. Na jó, ilyet nem is talál mindennap az ember.- Te aztán kitettél magadért- öleltem meg Jamest.
- Csak le akartalak nyűgözni- mondta, közben viszonozta ölelésem.
- Hát ez sikerült!- rebegtem még mindig a meglepettség hatása alatt állva.
- Örülök neki- mosolygott, majd leült. Én is követtem.- A kedvencedet csináltam.
- Csak nem?- csillant fel a szemem.
- De. Majonézes kukoricasaláta és rántott húsos szendó- nyújtott át nekem egyet.
- Honnan ismersz ennyire?- nevettem.
- Hát, kiskorunk óta ismerjük egymást, és van egy bátyád is, aki minden  titkodat képes kiadni.
- Oh, gondolhattam volna- mosolyodtam el megint, majd elkomolyodtam.- James, te vagy a legjobb dolog, ami történt velem. Szeretlek.
- Caroline, én is pont így érzek- mondta, majd szerelmünket megpecsételtük egy csókkal.

2015. június 14., vasárnap

27. rész- Megint alakít..

Sziasztok! Nem írok kisregényt, hogy miért folytatom a blogot, de remélem mindenki örül neki. Íme, hozom a követező részt. Jó olvasást!

27. rész
- Kendall, légyszi. Engedj el- kérleltem, de nem tágított. Érezni lehetett rajta, hogy már nem szomjas.
- Nem. Beszélnünk kell. Kezdjük újra.
- Nekünk nincs mit újrakezdeni. Dobtál, kész. VÉGE. Értsd meg- kicseleztem, és felmentem. Elmerültem gondolataimban. Miért van az hirtelen, hogy a bátyám összes haverja velem akar összejönni? Miért van az, hogy Rebeacának tönkre kellett tennie mindent? Egyáltalán miért gondolok rá akkor, amikor el kéne engedjem az életemből? Átvert, megszegte az ígéretet, amit még kislányként tettünk. Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna, ahogy kimondtuk: Barátok a bajban is! A francba.. Miért? Miért kellett csalódnom? Remek nyaram van, mondhatom. Kimentem a medencéhez, messzebb a zajtól, mert saját gondolataimat sem hallottam bent. Elegem van.
Egy pár perc elteltével kijött Logan. Pont rá volt szükségem, Ő az egyetlen, aki biztos az életemben.
- Hey, Sütike, te mit keresel itt?- szólított meg.
- Hosszú történet. Te hogy kerülsz ide?
- Tudtam, hogy szükséged van rám. Nem találtalak bent, és éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Túl jól ismersz..- paskoltam bele vállába, majd elmeséltem neki a friss eseményeket.
- Húgi, vonzod a bonyolult helyzeteket- közölte, majd magához húzott.
- Nem tehetek róla, egy szerencsétlen vagyok- ennél a mondatnál már könnyesek lettek a szemeim.- Igazából, ha a három srác közül egyik is szeretne, most nem Te ülnél itt vigasztalni.. Szerintem.
- Lehet, hogy igazad van. Nem jössz vissza?- kérdezte.
- De. Végül is, ha azt kell mutatnom, hogy boldog vagyok.
- Menjünk!- felrántott a székből, és buliztunk tovább.
Hihetetlen kemény volt a másnap. Mindenkivel megváltozott a kapcsolatom mióta idejöttem. Kendallbe beleszerettem. Jamest nem tudom elképzelni mint barátom, nehogy csak egy éjszakára kelljek neki, Carlos meg.. Ő cuki, de még mindig olyan, mint a második bátyám. Emlékeimből előkutattam azt a ruhát, amit az állítólagos dupla randira vettem. Kitúrtam a szekrényből, és felvettem.
Azt gondoltam, ez valahogy segíteni fog. Még nem tudom, hogyan, de elindultam egy úton, amit követnem kell. Meg kell változnom. Nem lehetek az a kislány, aki eddig voltam, akivel csak játszadoznak. Ebből elég.
Lementem a nappaliba, de senkit nem találtam itthon. Bementem a konyhába, hogy igyak valamit, és ahogy a bátyám szokta, hagyott egy cetlit, hogy stúdióznak.
Főztem egy finom húslevest, aztán kihasználtam a magányt. Hihetetlenül jól esett. Visszavettem a farmerruhát, kiegyenesítettem a hajam, és vártam a fiúkat, akik 10 perc múlva, szó szerint beestek az ajtón.
- Azta, szörnyen néztek ki! Mi történt?
- Még akkor mentünk el, amikor aludtál. Nem akartunk felkelteni. Ilyenek leszünk egy héten keresztül, amíg folyik a felkészítés..- vázolta fel a tényeket röviden James. Itt meg kell jegyeznem, hogy még fáradtan, kusza hajjal is irtó helyes. Nem tagadhatom, na.
- Főztem húslevest. Kértek?- erre a kérdésre a nyöszörgés helyett, amire számítottam, mindenki felpattant, mint a kisgyerekek, odarohantak az asztalhoz, és elkezdték kántálni:
- Éhesek vagyunk! Enni akarunk!
- Hozom, csak hallgassatok.- csitítottam őket.
- Egyébként, ha itt tartunk, szívdöglesztően áll rajtad ez a ruha- ejtette ki elsőként a mondatot James, majd a többiek megerősítették.- Figyelem emberek!!- mindenki a srácra figyelt.- Khm, köszönöm. Itt, mindenki előtt szeretném elhívni  Carolinet randira.
- Ömm.. Ez... Ez hirtelen jött.. Nem tudom, mit mondjak.. Kérhetek egy kis időt?- kérdeztem, de szívem mélyén rögtön igent mondtam volna.
- Rendben. Később visszatérünk rá. Most pedig együnk!- kacsintott, majd leültünk, és ettünk.